Újabb sportágak honosodnak meg Makón

A makói Maros Télisport Egyesületnek köszönhetően két új sportággal gyarapodik a város. Asztalos Péter elnök a Rádió 7-nek elmondta: a szervezett görkorcsolya oktatást már el is indították a Deák Ferenc utcai pályán. Hozzátette: ezzel nem csupán az volt a szándékuk, hogy nyáron is sportolásra sarkallják a gyerekeket, hanem az is, hogy ezt követően kedvet kapjanak a jégkorcsolyázáshoz. Az elnök kiemelte: a másik sportág curling, ami tényleg igazi téli sport. A Magyar Curling Szövetség az országban két várost támogat ebben és az egyik Makó.

Asztalos Pétertől megtudtuk: az egyesület egyik célkitűzése, hogy minél több téli sportot meghonosítson a városban. Az elnök kifejtette: a két új sportág mellett az is nagyon örvendetes esemény a számukra, hogy újabb megállapodást kötöttek a szegedi anyaegyesületükkel. Ennek köszönhetően a makói gyerekek 14 éves koruk után már a megyeszékhelyen jégkorongozhatnak tovább. Ez azért fontos, mert a makói jégpályán csak U14-es korosztályig lehet versenyszerűen játszani.

A cikk a radio7.hu portálon jelent meg.